Babamazzsázs

Ma már szerencsére elavult nézet az, hogy a kisbabák jelzései, sírása csak „hiszti” és az is, hogyha gyermekünkhöz túl gyakran érünk hozzá vagy vesszük fel, akkor „elkényeztetjük”. A kötődő és válaszkész nevelésnek az alapja a biztonságos és szeretetteljes anya-gyermek kapcsolat, már újszülött kortól. Ezt elősegíthetjük a babamasszázs segítségével. Az alkalmak online is követhetőek, a masszázst pedig pocakos kismamák is elvégezhetik.

Jótékony hatások:

  • A rendszeresen masszírozott apróságok éjjelenként jobban, mélyebben alszanak, súlygyarapodásuk egyenletesebb, gyorsabb ütemben fejlődnek, és kiegyensúlyozottabbak, mint a velük egykorúak többsége.
  • Az is megfigyelhető, hogy a környezetükből folyamatosan feléjük áramló rengeteg ingert könnyebben feldolgozzák, valamint kevésbé hajlamosak az agresszióra és a depresszióra.
  • Immunrendszer erősítésében is nagy segítségünkre lehet, javítja a vérkeringést is, továbbá fejleszti az izmokat.
  • Fájdalomcsillapító hatással is rendelkezik, javítja továbbá az emésztést, hiszen elősegíti a szelek távozását. És végül, de nem utolsósorban megnyugtatja a csecsemőt.
  • A masszázs fokozza az anyánál a tejtermelést, fokozza az interakciót az anya és a gyermeke közt, ezáltal javítja a kapcsolat minőségét, és csökkenti a szülés utáni depresszió tüneteit.

Ellenjavallatok:
Etetés vagy szoptatás után közvetlenül. (Étkezés után 1 – 1,5 órával már lehet masszírozni.)
Betegség esetén, ha az lázzal jár.
Törések, zúzódások, nyílt sérülések, sebek esetén.
Bőrfertőzés esetén, a felülfertőződés lehetősége miatt.
Hurutos megfázás esetén, ha vírusos fertőzés okozta. (zöldes színű az orrváladék).

Jelentkezéskor kérlek töltsd ki a babás jóga menüpontnál található adatlapot! (link)

Workshopot általában kéthavonta tartunk, ez egy 60 perces alkalomból áll. Pocakos kismamák is elvégezhetik, bemutató babát biztosítani tudunk. Jegyzetet képekkel ellátva e-mailben küldünk minden résztvevőnek.

Mit kell hozni?

  • a babát olyan ruhába érdemes öltöztetni, amiből könnyen ki tudjuk bújtatni a kezét/lábát
  • mivel meztelenre vetkőztetjük őket ( a termet jól felfűtjük ilyenkor) ezért a baba alá vízhatlan alátétet kell hozni
  • kb. 20 ml masszázsolaj (szükség esetén tudunk biztosítani mi is) lehetőleg 100%-osan tiszta, jó minőségű olaj 
 

Jelentkezés

Szeretnél Babás Jógára jelentkezni? Add meg a neved és az email címed a feliratkozáshoz a részletekért!

.

Ajándékozz élményt Karácsonyra!

Most bármilyen összegben vásárolhatsz Babysteps ajándékutalványt. 

Az ajándékozott szabadon választhatja meg, melyik szolgáltatásra szeretné felhasználni.

Kellemes Ünnepeket mindenkinek!

Ajándékozz élményt Karácsonyra!

Most bármilyen összegben vásárolhatsz Babysteps ajándékutalványt. 

Az ajándékozott szabadon választhatja meg, melyik szolgáltatásra szeretné felhasználni.

Kellemes Ünnepeket mindenkinek!